fejlec.png
Az oldal fejlesztés alatt...
Toggle Bar


Kedves Látogató! 

Üdvözöljük a Gyarmati Kossuth Lajos Általános Iskola weboldalán!

Gyarmat, a 83-as főút mellett Pápa-Győr tengelyében elhelyezkedő község, amelynek iskolája jelenlegi helyén 1928 óta szolgálja a település és a környező falvak alapvető iskolai ellátását.

Az egykori, Szent Imre nevét viselő iskola mindig is fontos oktatási és közösségi szerepet töltött be a település és mikro-térsége szempontjából, és az évtizedek alatt, kis létszámú elemi iskolájából, mára egy minden igényt kielégítő, jól felszerelt, modern iskolává fejlődött. A helyi közösségek mindig szívügyüknek tekintették az iskola fejlesztését, hiszen tudták, ahogy ma is valljuk, a következő generációk oktatása, nevelése, hosszú távon a települések fejlődésének, megmaradásának, az egész térség jövőjének záloga.

A helyi értékek, hagyományok, sajátosságok megtartása, ápolása mellett fontos figyelmet kell szentelnünk a modern, jelen világunkban szükséges és használható tudás átadásának, a gyerekek egyéniségének, érdeklődésének megfelelő oktatására, de mindezt úgy, hogy ne veszítsük szem elől a településekhez való kötődés, a lokálpatriotizmus és a hazaszeretetre való nevelés alapvető igényét.

Hisszük, hogy a vidéki élet vonzereje, a településeink népességmegtartó erejének növelése, a vidéki infrastruktúra fejlesztése elvezet a vidéki Magyarország felemelkedéséhez. Ebben a komoly munkában nagy szerep és felelősség hárul a mi iskolánkra is, amely a környező önkormányzatokkal, civil szervezetekkel közösen, a környékbeli lakosság összefogásával remélhetőleg egy hosszútávon fenntartható, szakmai munka tekintetében kiemelkedő és a gyermekek számára szerethető intézmény lesz.

A diákok, a tanárok és a szülők közös ereje és munkája, az iskolafenntartó szervezet és az önkormányzatok összefogása, tehát egy működő, élő közösség kiépülése szükséges ahhoz, hogy megfelelhessünk a 21. század kihívásainak.